Nagyon imádom Velencét. Ha tehetném, akkor szerintem oda is költöznék. Életem során már számtalanszor jártam abban a különleges városban és remélem fogok is még ott járni rengetegszer. Hosszan tudnék mesélni arról, hogy mik azok a dolgok, amik megfogtak engem Velencében, de szerintem egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy annak a listának a végére érjek.
Először még tizenéves koromban jártam ott a szüleimmel. Anno a nászútjukat Velencében töltötték, és a huszadik házassági évfordulójukon úgy döntöttek, hogy amolyan nosztalgiaként ellátogatnának oda újra. Nagyon élveztem azt az utazást, és már akkor eldöntöttem, hogy ha felnőtt leszek és megengedhetem magamnak, akkor egyszer még ellátogatok erre a gyönyörű helyre.
Amikor megismerkedtem a párommal, Andrissal, aki később a férjem is lett, az első randik egyikén elkezdtünk beszélgetni a meghatározó élményeinkről és utazásainkról, én pedig egyből felhoztam Velencét. Érdekes módon Andris is járt a városban még a húszas évei elején és őt is egyből magával ragadta a helyszín. Noha akkor még csak ismerkedtünk, megbeszéltük, hogy egyszer közösen is elmegyünk egy Velencei vakációra.
Nos, erre az útra néhány évet várnunk kellett. A szüleimmel ellentétben nekünk nem adatott az meg, hogy a nászutunkat Velencében töltsük el, mert akkoriban nem volt meg rá az anyagi keretünk. Ehelyett a mézes heteket a Balaton mellett töltöttük, de közben arról álmodoztunk, hogy egyszer majd eljutunk abba a mesés olasz városba együtt. Az álmodozáson kívül terveket is szőttünk, elkezdtük tervezni komolyan a közös jövőnket. Akkoriban mindkettőnknek olyan munkahelye volt, amit nem szerettünk, így aztán felmerült az az ötlet, hogy mi lenne akkor, ha vállalkozásba kezdenénk. Sokat gondolkodtunk a dolgon, hosszú hónapokon át, végül aztán bátorságot merítettünk és belevágtunk.
Nem szeretném hosszan taglalni, hogy milyen volt beindítani a vállalkozást, legyen elég annyi, hogy nagyon nehezen ment. Az első években úsztunk az adósságban és semmi nem úgy jött össze, ahogy szerettük volna. De mi kitartók voltunk, nem adtuk fel és idővel megjött a siker és a profit is. Az utóbbi öt évben már egyre sikeresebbek voltunk és nemrég úgy döntöttünk, hogy érdemes lenne céges autókat is beszerezni, hogy megkönnyítsük a cég és az alkalmazottjaink életét is. Sok ismerősünk véleményét kikértük a témával kapcsolatban és a legtöbbjük azt ajánlotta, hogy forduljunk egy flottakezelőhöz. Így is tettük és egyáltalán nem bántuk meg. Amióta megvannak az autók, még jobban megy az üzlet, még annak ellenére is, hogy az autók jelentős kiadást jelentenek havonta. Ha ezt tudtuk volna, talán még hamarabb belevágunk.
És mi van Velencével? Nos, amióta jól megy az üzlet és rendszeres profitot termelünk, már megengedhetjük magunknak azt, hogy évente kétszer eltöltsünk néhány napot a kedvenc városunkban. Természetesen egész Olaszországot nagyon szeretjük, mert nemcsak a tájak, a városok és a tenger gyönyörű, hanem a nyelvük is, arról nem beszélve, hogy az olasz ételeknél nem sok finomabb dolog van a világon, legalábbis szerintem. Itthon is gyakran főzök olasz ételeket Andrisnak, mert neki is nagy kedvence ez a konyha. Jó, hogy ezt szeretjük igazán, mert a legtöbb olasz ételt nem túl nehéz elkészíteni. Némi gyakorlás és isteni finom lesz a végeredmény.
Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor azt is be kell vallanom, hogy nagy vágyam lenne az, hogy Velencében is legyen egy lakásunk, vagy akár valamilyen vállalkozásunk, vagy üzletünk is. Egy részem szívesen oda is költözne, de biztos honvágyam lenne: Itthon él a családom, Andris családja, a közös barátaink és a gyerekek is itt járnak iskolába, így nem hiszem, hogy örülnének egy ilyen ötletnek. Arról nem is beszélve, hogy a munka is ideköt minket, ha kiköltöznénk, akkor a semmiből kellene újra kezdenünk… Itthon is iszonyú nehéz volt az első néhány év, nem hiszem, hogy képesek lennénk ezt újra végigcsinálni. Egy lakás viszont… az talán összejöhet. Akkor ott tudnánk tölteni évente néhány hetet, amikor pedig itthon lennénk, akkor azt akár ki is adhatnánk. Szép ötletek ezek, de egyelőre még tervnek sem mondanám őket, ez inkább csak amolyan álmodozás. Nem baj, álmokra és vágyakra mindig szüksége van az embernek.