Velence- immáron egészségesen!

Jövő héten megyünk Velencébe! Megint. Aminek nagyon-nagyon örülök. Az első kirándulás ugyanis sajnos kicsit érdekesen sikerült, nem pont úgy, mint szerettem volna. Négy évvel ezelőtt elindultunk a családommal, nyár eleje volt, meleg, napsütés, jó idő, virágillat, kék ég, minden adott volt egy tökéletes nyaraláshoz. Aztán elindultunk autóval, kompra is szálltunk, és egészen a második nap végéig nem is volt semmi baj, de akkor visszafordíthatatlanul és utálatosan náthás, két napig ágyban fekvős lettem. Fojt az orrom, fájt a torkom, fájt a fejem, gyenge voltam, és képtelen voltam kimászni a szállodai szobából, nagyjából a wc-ig jutottam, ételt is úgy hoztak fel nekem, mert lemenni sem volt erőm. Mondanom sem kell, hogy ez nem a legjobb indulás egy nagy olasz túrához. Még a pizzán sem volt energiám gondolkozni, annyira leterített valamilyen vírus.

A negyedik napon már jobban lettem, ezért az ötödik, azaz utolsó délelőtt már kimerészkedtem a strandra napozni, tettem egy kisebb túrát és a fagyit is megkockáztattam, az nagyon is jó volt. Eperfagyi vaníliaöntettel. Még mindig emlékszem. Este még korzóztunk egyet, beszálltunk egy gondolába, séta a főtéren, egy eszpresszó, jó erősen, majd elköltöttünk egy csodás tésztavacsorát, és hazaindultunk a szállásra, lelkiekben már készülve a másnap korai hazatérésre. Minden tökéletes volt tehát, az egészségi állapotomat leszámítva.

Már hazaérve gondolkodni kezdtem, miért történt ez? Én nagyon hiszek abban, hogy a betegségek lelki eredetűek, és igaz is volt, hogy túl sok stressz volt az életemben, de éreztem, lelkileg is testileg is meg kell erősödnöm. Most, hogy másodszorra megyünk, semmit nem akartam a véletlenre bízni. Azóta változott az életstílusom is, de rengeteget olvastam az egészséges életmódról, és annak fontosságáról, hogy az immunrendszer megfelelően működjön, így igyekeztem mindent meg is tenni ennek érdekében. Az étrendemet már régen feltöltöttem zöldségekkel és gyümölcsökkel, próbáltam jobban kizárni a gyorskaját és a túl sok szénhidrátot, megfelelő mennyiségű vizet inni és mozogni, de emellett tartottam egy tavaszi vitaminkúrát is. Elég sokféle vitamint lehet találni mindenfelé, engem mégis az eurovit multilong tabletta győzött meg a leginkább, ezért ezt szedtem kúraszerűen. Azért is esett erre a választásom, mert van egy kedvenc online patikám, ahonnan bármit meg tudok rendelni, amit épp szeretnék, köztük ezt is. A másik indok, hogy az én véleményem az, a lassan felszívódó vitaminkészítmények hatékonyabbak, ez pedig 5 órán keresztül adagolja a 13 féle vitamint és ásványi anyagot. Étrend kiegészítőnek számít, nyomelemeket is tartalmaz. Többféle A és B-vitamin, C, D, E és K-vitamin tartalmú, ezen kívül réz, cink, vas, biotin és még sok más hasznos hatóanyag van benne. Ezek nem csak az immunrendszer megfelelő működését támogatják, de a fáradtság, levertség, kifáradás csökkenését, és szellemi működés fenntartását is elősegítik.

Természetesen ezek csak akkor hatnak igazán jól, ha egy megfelelő étrend részeként szedjük, hiszen sok nyomelem és felszívódást segítő anyag csak az étkezésen keresztül vihető be, természetes úton. Ezért kell a kettő arányár kiegyensúlyozni. Arra is figyelni kell, hogy a vitaminszedés tényleg kúraszerű legyen, hiszen ha folyamatosan mesterségesen visszük be ezeket, a szervezet ellustulhat, hiszen hozzászokik ahhoz, hogy nem kell dolgoznia és feldolgoznia- megkapja készen. Ez vita tárgyát képezi, de általában azt ajánlják, néhány hónapnál tovább ne szedjük egy huzamban.

Én most úgy érzem, egészséges vagyok, és az is maradok majd a velencei kirándulás alatt is! Azt hiszem, kiegyensúlyoztam az étrendem, vitaminkúrát tartottam, a lelkem pedig karban, szinte minden nap mozogtam, így remélem, már semmi nem állhat a velencei karnevál maszkos alakjai, az olasz kultúra, mediterrán hangulat és isteni vékony tésztás pizza közé!