Székhelyszolgáltatáson agyaltam az üdülésen is

Az egyik kedvenc helyem Velence és a környéke. Ha tehetjük, akár csak egy hétvégére is elugrunk ide a családdal – ki tudja, meddig élvezhetjük a velencei különleges atmoszférát. Sok kedves emlékem kötődik ide a szüleimmel és az öcsémmel, amikor egyszer a karnevál idején látogattunk el ide. Persze akkor még nagyon más volt az egész környezet, de azt hiszem, sikerült valamit megőriznie abból a bájból, ami annak idején jellemezte. A szállásokkal sem szokott probléma lenni, egészen különleges helyeket ki lehet fogni. Emlékszem, egyszer a családdal egy borzalmasan hideg és esős hétvégét sikerült kifognunk, nem győztünk behúzódni pizzázni, kávézni a jeges szél elől, vagy épp rohantunk vissza a szállásunkra. Sok látnivalót nem érintettünk azokban a napokban, de a mai napig emlegetjük azt a furcsa utazást – csoda, hogy nem kaptunk egytől egyig tüdőgyulladást. A nap közepén már inkább nevettünk magunkon, hogy minden ruhaneműnkből facsarni lehetett a vizet… Pedig Velence szép időben egészen varázslatos. Még magyarokkal is gyakran találkozni kint, vannak, akik évtizedekkel ezelőtt választották új otthonuknak Velencét. Ja, és azt még nem is említettem: egyik barátnőm apartmant üzemeltet itt! Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Egyébként a hazai terepet és a Velencei-tavat is nagyon szeretem, és szívesen töltök ott időt, ha tehetem, pláne nyáron, a szerény szállásokkal abszolút ki vagyunk békülve. Mi igazából nagyon sok dologra nyitottak vagyunk, ami az utazásokat illeti, a lényeg, hogy a család mindig közösen dönt. Remélem, hogy akár Olaszországról, akár a Velencei-tóról legyen szó, még sok közös élményben lesz részünk, és persze ezeken kívül új kedvenc helyeket is felfedezhetünk. Vannak sokan olyan felfogással, akik soha nem utaznak ugyanoda kétszer – nos, mi nem ilyenek vagyunk. Pedig vágyom az új helyekre is, de nagyon magával tud ragadni egy-egy, már jól ismert helyszín.

Ami viszont mostanában ragadott magával, az nem más, mint a Gross Office szolgáltatásai. Aktuális ugyanis lassan a cégalapítás, és bevallom, még a nyaraláson is a grossoffice.hu oldalon olvasgattam. Kaptam ugyanis egy tippet egy kedves ismerőstől, így értesültem a Gross Office létezéséről is, valamint arról, hogy lehet egy székhelyszolgáltatás iparűzési adó mentes, azaz pontosabban egy székhely. Erről mindjárt mesélek bővebben, de addig is: ha rákeresel, hogy “székhelyszolgáltatás iparűzési adó mentes”, akkor biztos vagyok benne, hogy előkelő helyen fogja feldobni a rendszer a grossoffice.hu-t, szóval nem véletlen az ajánlás, azt hiszem. Ha pedig a székhely és a székhelyszolgáltatás iparűzési adó mentes az csak azt jelentheti, hogy a segítségével jelentős összegeket tud megspórolni a cég. Szóval ha nem hallottál még Újlengyelről, akkor érdemes lehet megjegyezni e kis község nevét. Pest megyében található, szóval a fővárosból is egyszerűen megközelíthető, és az a különlegessége, hogy azoknak a cégeknek, akiknek itt van székhelyük, nem kell iparűzési adót fizetniük az önkormányzat részére. Ez jelentős könnyebbséget jelent a cégek számára, így mindenképpen érdemes lehet nekünk is elgondolkoznunk ezen a lehetőségen. Persze Budapestnek is megvannak a maga előnyei, és úgymond “jól bevált választás”, ha székhelyről van szó, de megannyi hazai és külföldi cég nem véletlen, hogy Újlengyel mellett tette le a voksát.

Ha tehát a székhely és a székhelyszolgáltatás iparűzési adó mentes lehetőségei iránt kutatsz, akkor Újlengyel tökéletes választás lehet számodra! Ha biztos vagy a dolgodban, nem érdemes habozni, keresd fel bátran a Gross Office szakembereit, hogy meg tudjátok beszélni a továbbiakat. Ha pedig a Gy. I. K. felület tanulmányozása után még vannak esetleg kérdéseid, akkor is nyugodtan keresd meg őket. Ehhez a rendelkezésedre áll egy külön erre a célra kialakított űrlap a site-on belül, ahol mindössze a név, elérhetőségek és a rövid üzenetünk elküldésével máris visszahívást kérhetünk a Gross Office szakembereitől. Emellett telefonos elérhetőségeket is találunk a céghez, valamint az egyes fővárosi és vidéki irodáik címét, levelezési címét, telefonszámát és nyitvatartását is megismerhetjük. Még térkép is segíti az egyes címeknél a tájékozódásunkat, valamint külön feltüntetik, melyik irodánál szükséges előzetes bejelentkezés.

A weboldal valódi jolly joker, akkor is, ha egészen kezdők vagyunk a cégalapítás, -módosítás, vagy a székhely témájában. Én korábban nem is voltam képben azzal kapcsolatban, hogy a székhelyszolgáltatás mit is jelent pontosan, és mennyi előnnyel jár: kezelik a beérkező leveleinket, fogadják a hatóságokat, tűrik a kényszerintézkedéseket… Meg lehet spórolni azt, hogy plusz egy vagy két alkalmazottat kelljen felvennünk, szinte jelentéktelen havidíjért cserébe. No de vissza a weboldalra: ha még agyalunk azon, hogy kft vagy bt formát válasszunk cégünknek, abban is tud segíteni a grossoffice.hu, sőt, tippeket is kapunk azzal kapcsolatban, mire érdemes figyelnünk cégalapítás esetén. Szóval számomra a weboldal nagyon hasznos és meggyőző volt, hát még az AA megbízhatósági tanúsítvány, amelyet szintén feltüntettek az oldalon… És ha a hasznos, informatív menüpontok sora még nem lenne elég: az oldalon belül egy blogot is találhatunk, ahol bejegyzések tömkelege tájékoztat minket a cégalapítással, adózással kapcsolatos különböző témákban. Mindez ingyen és bérmentve érhető el! Tehát már akkor is edukálnak és alaposan tájékoztatnak, amikor még tulajdonképpen kapcsolatba se léptünk a céggel. Nekem ez nagyon szimpatikus volt: nem beszélnek rébuszokban, nem csak akkor segítenek, ha már anyagi vonzata van a dolognak. Számomra ez is a cég ügyfélközpontúságát és profizmusát mutatja. Nem véletlen, hogy őket fogom választani, azaz egyértelmű, hogy velük vágok bele a cégalapításba! Az újlengyeli székhely is nagyon vonz, de ezt a dolgot még mindenképpen át fogom beszélni a szakértőikkel, amikor már ott tartunk. Addig is, ha időm engedi, a grossoffice.hu-n szívesen olvasgatok, és csak napról napra “okosabb” leszek általa!

székhelyszolgáltatás iparűzési adó mentes

A Gross Office-ra tehát minden jelenlegi és jövőbeli cégtulajdonos számíthat, aki szeretne szakértő segítséget a cégalapítás, cégmódosítás folyamatában, vagy szeretne újlengyeli vagy budapesti székhelyt, és mellé székhelyszolgáltatást igényelni. Hamarosan elérkezik az idő számomra is, és már alig várom, hogy a Gross Office profi csapatának közreműködésével alapíthassam meg a cégem! Tudom, hogy náluk jó kezekben leszek, és ezáltal a cégem is biztonságban lesz majd. Izgatottan várom a közös munkát és a leendő székhelyszolgáltatást, ami nagy segítség lesz majd.