Hazajött Velencéből a barátnőm, és kapott tőlem új telefontokot

Az egyik barátnőm – Eszti – pár hónappal ezelőtt jött haza Velencéből. Nagyjából fél évet élt kint, mert a cégnek, ahol dolgozik, ott található az egyik leányvállalata és kiküldték, hogy segédkezzen egy projekt elkészítésében. Nagyon élvezte, mert imádja azt a várost, és így egy kicsit jobban belekóstolhatott. Nem tartja kizártnak, hogy egyszer, majd ha nyugdíjas lesz, akkor vesz ott egy házat és kétlaki életet fog élni. Róla tudni kell, hogy kétbalkezes. Ezért is lepett meg nagyon, amikor hazajött és nem volt tok a vadonatúj mobiltelefonján.

Megszámlálhatatlan telefonja tört már szét emiatt, de valamiért mégsem vesz soha. Úgyhogy amikor legutóbb nála jártam, hagytam neki nagyjából 10 emlékeztető üzenetet: „Tok vásárlás – BestMarkt”.

A kis gerilla kampányom bejött, mert felkereste a Best Markt webshopját, és végre rászánta magát, hogy vesz egy telefontokot. Igazából azért nem volt neki eddig, mert nem szereti.

A biztonság kedvéért én is akcióba lendültem, és elkezdtem keresgélni, hogy ha esetleg mégse venne tokot, akkor majd én vásárolok neki egyet.

Apple márkájú telefonja van, így a keresést ennek megfelelően szűkítettem le. Lehetőség van még a tok típus és szín szerinti keresésére is.

Amit viszont nem hagytam ki, az a tok anyagának a meghatározása volt. Mivel szerintem például a műanyag tokok nem nyújtanak megfelelő védelmet.

Ki is választottam néhány tokot a webshopban, és mindet elküldtem Esztinek. De valahogy az összesre volt kifogása. A Best Markton megtalálható tokok árait figyelembe véve, úgy döntöttem, hogy nem erőlködöm tovább, hanem veszek neki két tokot is.

Furcsa, de örült nekik, és azóta is használja őket felváltva.