Az áloméletért dolgozni kell: hol találtam alkalmi ruhát?

A lányom Velencében dolgozik, hostess. Egy többcsillagos, elit hotel szórakozóhelyén fogadja a vendégeteket, segít nekik a kérdéseikben, elmagyaráz minden fontos információt és útba igazítja őket. Harmadik éve csinálja ezt, általában októbertől decemberig van itthon, aztán tíz hónapot odakint. A barátjával együtt vannak Velencében, a fiú egy híres vendéglőben pincér.

A lányom imád ott élni és nagyon szereti a várost. Szeretne majd valamilyen más munkát keresni magának ezért most egy óvodapedagógiai képzésen vesz részt, de amíg befejezi, még nagyon sokat kell tanulni és dolgoznia. Na meg persze a képzés is pénzbe kerül, így nagyon be kell osztania, amit kap.

A munkahelyén van egy nagyon fontos elvárás: mindig rettenetesen elegánsnak kell lenni; de sajnos saját zsebből kell ezt megoldani. A szálloda végül is jól fizet, de mivel a képzés nagyon sok pénzbe kerül, így ki kellett találnunk valamilyen alternatív megoldást erre az öltözködési elvárásra. Marika semmiképp sem akarta rám bízni a vásárlást, hiszen nem egyforma az ízlésünk, de abban mindketten megegyeztünk, hogy az a legolcsóbb megoldás, ha én vásárolok itthon neki. Végül is egy jó oldal, alkalmi ruhák webáruházának segítségével sikerült megoldanunk a problémát.

Marika Velencéből böngészi a webáruházat, és amikor már kiválasztott néhány ruhát, amire szüksége van, akkor megmutatja azokat nekem. Az unokaöcsém segített megtanulni, hogy hogyan kell rendelni az interneten keresztül, úgyhogy most már minden megy, mint a karikacsapás. Általában turista busszal küldöm el a ruhákat Velencébe, de van, hogy Marika valamelyik ismerőse épp itthon van Budapesten és akkor ők viszik el neki.

A lányom imádja ezeket a ruhákat, mindig megmutatja nekem, ha videósan beszélgetünk és azt szokta gyakran hangsúlyozni, hogy:

  • Mama, az a legjobb, hogy teljesen egyedi vagyok ezekben a ruhákban. Akik itt vásárolnak Velencében, gyakran látják viszont a ruháikat más lányokon, de velem ez még soha nem fordult elő.

Meg is hiszem azt! Annyira szépek ezek a ruhák, és úgy örülök, hogy nem kell rosszul éreznie magát a munkahelyén azért, mert nem felel meg a ruházati követelményeknek. A kis gyönyörű bogaram lehet a leges legszebb Velencében. Egyébként az a tervem, és már egy ideje gyűjtök rá, hogy elmegyek és meglátogatom Marikáékat. Nálunk biztosan el tudnék lakni egy hetet, és be kell vallanom, még soha nem jártam külföldön. A lányom pedig folyton csak mesél és mesél arról, hogy milyen gyönyörű város is Velence. Már rendeltem is magamnak néhány szép ruhát, hogy nehogy szégyenbe maradjon a kicsikém az édesanyja miatt, és az oda-vissza útra is van elegendő pénzem. Most már csak arra gyűjtök, hogy tudjak majd magamnak és az itthoniaknak emlékeket vásárolni, valamint szeretnék egy új profil képet magamról, valamelyik új ruhámban, ahogy egy gondolában hajózgatok.