A tavaly nyár úgy telt el, hogy szeptember közepén jöttem rá arra, hogy alig szorítottam időt a pihenésre és lassan már napsütéses hétvégékre sem lehet számítani. Nem mintha az őszi hónapokban nem lehetne kirándulni egyet, de sosem haragudtam azért, ha a bőröndömet nem pulóverrel, sállal, sapkával és kabáttal kellett megtöltenem. Alapvetően a hegyvidéki tájakban szeretek gyönyörködni, a fenyvesek, tavak, hegyi patakok sokkal közelebb állnak a szívemhez, mint a tengerpartok. Arra gondoltam, hogy megejthetnénk a kis természetjáró baráti körömmel egy fogarasi túrát, de hamar lebeszéltek róla, mivel, hogy egy velencei városnézést tűztek ki célul október közepére. Nem sokat gondolkodtam rajta, végülis ki ne akarná megnézni Velencét életében legalább egyszer.
Egy hónappal később már egy velencei teraszon ittuk a reggeli kávénkat, amikor felismertem valakit a mellettünk levő asztalnál. Egy volt gimnáziumi osztálytársam ült ott a párjával, látszólag ők is nyaraltak, így október közepén. Át is ültem hozzájuk beszélgetni, nyilván fel is hoztuk az ilyenkor standard „de kicsi a világ” témát. Nem sokra rá, Daninak (így hívják a volt osztálytársamat) csörgött a telefonja és legnagyobb meglepetésemre németül válaszolt és folytatott le egy körülbelül 5 perces beszélgetést. Nem sokat értettem abból, amit mondott, de eléggé határozottnak tűnt, nem igazán kellett keresgélnie a szavakat.
Muszáj volt megkérdeznem mi történt vele az elmúlt két évben, mert legutóbbi találkozásunkkor még csak bemutatkozni sem tudott volna németül.
Ekkor szólt közbe a barátnője, hogy ezért őt kell „okolni”, mindenért ő a felelős.
Közösen elmesélték, hogy mivel Hanna, a barátnője, kiskorától beszélt már németül, mindig is meg akart próbálni egy német közegben munkát vállalni. Ha már a nyelvtudás megvan, miért is ne használná ki. A probléma akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy Daninak ez éppen annyira nem megy, és nem szívesen dolgozna olyan környezetben, ahol nem sokat ért akár a főnök, akár a kollégák beszédéből. Hannát leginkább az ausztriai munkák érdekelték, ezért is érdeklődött a Tiroli Álláskeresőnél a lehetőségeket illetően. Úgy döntöttek, hogy rászánnak pár hónapot, arra, hogy Dani is felzárkózzon a németet illetően és együtt belevágnak.
A téli szezon előtt már párban pályáztathatták meg őket, hozzá kell tennem, feltűnően sikeresen, mivel, hogy egy hétre rá már úton is voltak Ausztria felé.
Azóta is csak ausztriai munkák között válogatnak, és már három is szezont ledolgoztak ott, ebből adódóan beszél már Dani is folyékonyan németül.
Elmondták azt is, hogy nem volt az elején épp oly könnyű, de nem tévedtek abban, hogy ebbe meg fogja érni időt, pénzt és energiát fektetni. Dani például konyhai kisegítőként kezdett ezelőtt majdnem két évvel, de legutóbb már recepciósként dolgozhatott és vannak még hosszú távú céljai, amit pár éven belül biztosan elérhet ott.
Hogy őszinte legyek, a suliban még nem gondoltam volna, hogy ennyi ambíció van Daniban, vagy, hogy az ausztriai munkákról fog tudni nekem mesélni egy kávé mellett.
Sajnos nem volt már több időnk mesélni az elmúlt éveinkről, de megbeszéltük, hogy majd valószínűleg meglátogatom őket a munkahelyükön, hogyha épp egy hegyvidéki szállodában fognak dolgozni a következő nyarak egyikén.